Az Úrkúti Mangánércbánya története

Az első világháború utolsó időszakában a széngazdálkodás terén is fokozódó nehézségek merültek fel hazánkban. A nagyvázsonyi gazdasághoz tartozó szeszgyárak (egy Úrkúton is működött) szénszükségletét fedezni nem tudták és az akkori jószágigazgató szén utáni kutatással, eredményes munka esetén bánya nyitásával bízta meg Meinhardt Vilmos bányamérnököt Úrkút község területén.

1917. március 13-án az úrkúti lakosok 50 éves bérletre átadják az összes ingatlanaik alatt levő ásványszenet gróf Zichy Bélának. A bérlő 3 év alatt köteles a kutatásokat elvégezni, utána nyilatkozni, hogy a szerződést fenn kívánja-e tartani továbbra is.

Szenet csak kisebb mennyiségben találtak. Az első kutatások a mai üzemiroda területének dél-keleti sarkától 30 m-re voltak a mai lejtaknánál. Szükségessé váltak még újabb és újabb kutatások, így bukkantak 1917. augusztus 18-án mangánércre. A külszíni kibukkanásnál talált mangánércért már a régebbi időkben is sokszor felkeresték Úrkútat fazekasok, akik a "fekete követ" zománcozásnál használták fel. Valószínű, hogy a kislődi vashámorban (innen 6 km-re fekszik) is dolgoztak vele a 18-19. században.

Úrkút 1918-26

Ezt látszik igazolni, hogy a környéken sokhelyütt keresések nyoma, fejtések helye található. Ma már sokoldalúbb a felhasználása. 90 %-át a vasipar, kisebb részét az üvegipar, továbbá kerámia-, porcelánkészítésnél, zománcozásnál különböző színárnyalatok készítésére, festékgyártásnál mint mangánzöldet , a vegyipar klór előállításához magas %-ú mangánt pedig a szárazelem-gyártásnál használják fel. A mangánérc felfedezése rendkívül nagy jelentőségű volt az akkori időkben a központi hatalmak számára. Ugyanis Ausztria és Magyarország majdnem egész mangánérc szükségletét a Trieszt mellett levő Servolából kapta. Olaszország átállása után megszűnik a szállítás. Németországba Olaszországból importálták az ércet, amely az első világháború kitörésével megszűnik. Tehát ezeket a körülményeket és azt figyelembe véve, hogy a további kutatások a csárdahegyi felszínen nagy mennyiségű mangánércet mutattak ki, Zichy Béla tanácsadóira hallgatva mangánbánya megnyitását határozta el.

A mangán kézi kitermelése után fennmaradt
"Csárdahegyi őskarszt"

A kezdéshez szükséges gépek egy részét már leszállították, a feltárási munkálatokat megkezdték, azonban a további munkát be kellett szüntetni, mert a szállításhoz és bányavíz kiemeléséhez csak kézi erő állt rendelkezésre. Másrészt a világháború kedvezőtlen befejezése is közrejátszott.

A háborút követő időkben gróf Zichy Béla saját anyagi erejéből nem volt képes a beruházáshoz szükséges költségeket előteremteni. A Budapesti Kohner Bankház javaslatára 1921-ben részvénytársaságot alapított a mangánérc kitermelésére és hasznosítására. Az alapítási tőkét alacsony összegben állapították meg.

A részvények megoszlása a következő volt:

Deutsche Bank	51%
Magyar Általános Kőszénbánya	11%
Zichy Béla	27%
Első Hazai Takarékpénztár	6%
Kohner Bankház	4%
Gerlóczy (Zichy jogtanácsosa)	1%

A részvények 27 %-át Zichy a már leszállított gépi berendezésekért és az eddig végzett bányászati munkálatokért kapta, valamint haszonrészesedés címén, mint a földterület legnagyobb részének tulajdonosa az évi haszonból 5-15 %-ot fog kapni.

Az alaptőke valószínűleg 20 000 pengő lehetett, amelynek részvényjegyeit 10 pengős címletekben bocsátották ki. Az alaptőkét azonban több ízben megemelték. 1926. decemberében a részvénytőke már 1 millió pengő értéket tesz ki, amelyet újból megemelnek újabb részvények kibocsátásával. Ennek oka, hogy az igénybevett hitelösszeg nem fedezte a tervbe vett beruházási összegeket és a vállalat éveken át veszteséggel dolgozott.

1921-től megkezdik az építkezéseket és a csárdahegyi külfejtési munkálatokat. Az első idők kiadásai súlyosak voltak. Ekkor épült néhány munkáslakás, az irodaépület, az ércmosó stb.

A Mangánbánya volt iroda épülete

A grófi tulajdonban levő iparvasút fenntartási költségeinek felét átveszik és így biztosítják az érc leszállítását a felsőcsingeri rakodóig. A különböző szakértők véleményeiért, a termelés beindításához szükséges gépekért szintén jelentős összegeket adtak ki. A legnagyobb veszteséget a völgyzáró gát építése okozta. Seféber Lajos kút-, mélyfúrás és vízműépítési vállalata fogadta el a munkákat úgy, hogy esetleges munkabéremelkedések esetén a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete és Szövetsége által megállapított béremelések a vállalat költségét növelik.

1924. július 28-án kezdték el a munkát 610 440 000 korona költségvetéssel és befejezéskor az összes költség 1 700 000 000 koronára emelkedett. A völgyzáró gáttal, amelyben a hegyekről lefolyó csapadékvizet akarták felfogni, biztosították volna az ércmosáshoz szükséges vizet. A használatnál azonban kiderült, hogy a völgyzáró gát az altalaj áteresztő volta miatt víztárolásra alkalmatlan. Ezért 1925. nyarán új vízszerzési terveket kellett készíteni. 1926-ban oldották meg a problémát. Az Ajkai Kőszénbánya Ármin aknájából 3,5 km hosszúságú vízvezetéket fektettek le az ércmosóig és bányavízzel biztosították a szükséges vízmennyiséget.

1924-ben indul meg a termelés és fokozatosan növekszik.

Az üzem komoly eladási problémákkal küzd. 1924-ben 30 vagonnal szállítottak az Eisenindustrie-nek és közben az üzemvezetőség a magyar vasgyárakkal is tárgyal, de nem tudnak mindkét félnek megfelelő árakban megegyezni.

Az 1925-ös év 77 292,24 pengő veszteséggel zárul. Oka a sok építkezés és aránytalanul kevés termelés.

Az 1926-os év jól indul. A diósgyőri nagyolvasztók 10-12 ezer tonna mangánércet rendelnek. Később nehézségek merülnek fel, mert az Állami Vasgyár rövid időre beszünteti eddigi megrendeléseit. Ennek pótlására folytatnak tárgyalásokat a Rimamurány - Salgótarjáni Vasművel, de eredménytelenül.

1927. első félévében 51 923,93 pengő a veszteség, de a második félévtől kedvezőbben alakul a helyzet, miután a Rawack- és Grünfeld német cég átveszi az összes le nem kötött termelést, havi 2 000 tonnáig. Az eladás így egyenlőre biztosítottnak látszik.

Ebben az időben egy vagon mangánérc ára 320 pengő. Tervük az, hogy a termelést napi 100 tonna mosott ércre emelik, a mosót bővítik és ilyen körülmények között 1928-ban már kiküszöbölhető lenne a veszteség.

A gróf javaslata, hogy nyújtsanak be kérvényt a Kereskedelmi Miniszterhez, hogy az Állami Vasgyárak magyar mangánérccel fedezzék ferromangán szükségletüket. 1929. február 1-én az üzem szükséges általános javítási munkálatok elvégzése miatt leáll. Hogy az üzemi munka újrakezdéséhez megfelelő számú munkás álljon majd rendelkezésre, invesztitiós és javítási munkálatokat végeztetnek a jobb munkaerőkkel, olyanokat, amelyek a jövő szempontjából is fontosak. Pl. derítő aknák földmunkálatai, fúrások, letakarítási munkálatok Csárdahegyen stb.

Akkordbéreket alkalmaznak, hogy a gyengébb teljesítmény ne legyen anyagi hátrány az üzem számára. Újra tárgyalnak a Rawack és Grünfeld céggel és e tárgyalásoktól teszik függővé az üzem beindítását. A munkások sztrájkba lépése miatt nő az üzemszünetek időtartama, a sztrájktörőkkel való üzemeltetés megoldása nem sikerült.

Dr. Gerlóczy, Zichy jogtanácsosa 1929. augusztus 30-án tartott igazgatósági ülésen élesen bírálja az üzemvezetőséget. Szerinte nem tudnak távlatokban gondolkodni, nem kutatnak elég intenzíven érc után. Mi lesz, ha a Fortenbacher telep kimerül? Miért nem térnek át a mélyművelésre ? Az üzem állandó anyagi veszteséggel dolgozik. Ki a felelős érte? Ilyen zűrzavaros körülmények között lehetetlen megállapítani, hogy ki miért tartozik felelősséggel. Kéri, hogy a főrészvényesek okvetlenül üljenek össze, mert ez a helyzet tarthatatlan.

A megbeszélés előtt a Deutsche Bank képviselői a helyszínen szerezzenek tudomást arról, hogy milyen körülmények között van a bánya.

A fellendítéshez megfelelő javaslatra már nem volt szükség, mert a gazdasági válság egyre jobban éreztette hatását. A megrendelések elmaradtak és az üzem 1930-ban leáll.

Egyenlőre nem gondolnak az üzem hosszú beszüntetésére. A felmondási idő alatt részleges leszerelési munkák folynak, kb. 30 fő alkalmazásával, a többi munkást azonnali hatállyal elbocsátották. A műszaki és adminisztratív személyzetet csak később bocsátják el. Bár még mindig remélik a munka gyors beindítását, mert az üres munkáslakásokat nem adják bérbe, nem szabad a kisvasút pályatestét és az elektromos hálózatot sem szétszedni, vagyis a bánya tulajdonában levő mosó mellett épült kis villamos erőművet végleg felszámolni. Az üzem anyagi helyzete egyre romlik.

Bár a Rawack és Grünfeld cég 1933-ban megrendel 15 ezer tonna ércet, ezt nem tudják a magas fuvarköltségek és az alacsony mangántartalom miatt leszállítani. Pedig igen nagy az igyekezet az üzem részéről, hogy ezzel a megrendeléssel mangánércük újra piacra kerülhessen és a romániai mangánbányák ajánlatával konkurálhassanak.

Most már mind világosabbá válik, hogy csárdahegyi külszíni fejtéssel előállított mangánérc minősége nem alkalmas arra, hogy a világpiacon gazdaságosan elhelyezhető legyen. Váratlan fordulatot hoz 1932-ben az új kutató akna (a későbbi 1-es, vagy István akna) nyersércének analízise. Amíg a csárdahegyi dúsított érc mangántartalma maximálisan 32 %, az új aknáé (39-42 % nyersérc) dúsítva a 44-48 %-ot is elérte.

A Deutsche Bank, mint főrészvényes már nem hitte el a jelentések eredményeit és igyekezett részvényein még veszteségek árán is túladni. Érdekeltségét magyar- és külföldi tőkés csoportoknak ajánlotta fel, így jöttek helyszíni szemlére a cseh, osztrák, olasz szakértők, akik szintén nem tartották lehetségesnek, hogy a csárdahegyi teleptől nem messze ennyire más típusú előfordulás legyen.

Magyar részről dr. Vitális Ferenc és dr. Telekdi Róth egyetemi tanárok tartottak vizsgálatot, de csoportjuknak nem javasolták az érdekeltség vállalását. A bánya e kudarcok ellenére is olyan összetételű őrző személyzetet tartott fenn, hogy esetleges munkakezdésnél a különböző szakmák ne hiányozzanak.

1934. végén küldenek a Diósgyőri Vasgyárnak 15 tonna ércet, amelynél 46 %-os mangántartalmat állapítottak meg. Így hosszas húzódozások után a Deutsche Bank kéthónapos próbaüzemhez rendelkezésükre bocsátotta a szükséges összeget, miközben állandóan ellenőriztette a helyszínen a munkálatokat. Az eredmények olyan kedvezőnek bizonyultak, s a mangánkereslet a háborús készülődések folytán egyre nőtt, ezért a bánya az értékesítésből az üzemköltségeket szűkösen fedezhette. Leállítására már nem került sor. A Deutsche Bank ezek után sem óhajtja fenntartani érdekeltségét, s ezután sikerült egy állami támogatással működő tőkés csoportot megnyerni, amely az érdekeltség átvételéhez szükséges hitelkeretet rendelkezésre bocsájtja.

Gőring azonban nem adta hozzájárulását a Deutsche Bank érdekeltsége teljes átadásához. Ezért a Deutsche Bank részesedésének 95 %-át német kohóvállalatokból álló tőkéscsoportnak adta át, de kifelé továbbra is ő képviselte a részvénytársaságot jogi és kereskedelmi ügyekben.

Ezek után nagyszabású terveket készítenek a bánya fejlesztésére. A program a kb.É - ÉNY-on levő 3,5 millió tonna ércvagyonra lett alapozva.

A tervek a következők voltak:

1. Új akna mélyítése
2. Új ércelőkészítő és érctároló építése
3. Új fürdő, raktárhelyiségek,műhelyépületek, irodaépület létesítése
4. Lakótelep felépítése (külön tisztviselő és külön munkás)
5. Az új ércelőkészítőtől az ajkai állomásig kötélpálya kiépítése
6. Kötélpálya ajkai állomásán bunkersor kiépítése tárolásra
7. Vegyimű létesítése a bunkerok mellett, amely a csővezetéken odavezetett mosóiszapból vegytiszta barnakövet állít elő.

A tervek kivitelezéséhez 1940-ben 32 millió pengőt állapítottak meg. A tervekből elkészült a munkáslakások egy része (1938.) 1937-ben az I-es akna, a tisztviselő telep egy része, az egyik új műhely és raktár, később kezdték kiépíteni a II-es aknát. A tervek teljes befejezését 1946-ra ütemezték be. Anyaghiányok miatt azonban a határidők erősen eltolódtak és a II. világháború kedvezőtlen befejezése a németek számára minden munkát megállított. A munkások nagyméretű sztrájkja miatt a termelés 1939. május 25-én leáll. Néhány héttel később a bérkövetelések kielégítése után a termelés újból megindul és a háborús időkben mindjobban fokozódik. Az érc legnagyobb részét Németországba exportálták. 1940-es évek elején főleg a következő vállalatoknak szállított az üzem:

• Hazai Mechanikai Palackgyár
• Baranyai Gyula cég és Társa
• Jencquel, Hayn
• Braunsteinwerk E. Diemar
• Diósgyőr
• Schreyer
• Chemische Werke
• Farbenindustrie
• Elektrowerk
• Weisweiler
• Himly Holscher
• Weiss Manfréd Gyár
• Mávag.

A háború idején hadiüzemmé nyilvánították, a termelés fokozása idején munkaszolgálatosokat hoztak ide. 1945-ben az I-es és a II-es akna működik. A termelésnél présléges fejtőkalapácsot is alkalmaznak.

A létszám 1945-ben 237 fő.

A tervek eléréséhez (napi 500 tonna terv) 270 új munkást kellett felvenni. A mosó legnagyobb teljesítménye 32 tonna/óra nyersérc.

1946-ban a potsdami szerződés értelmében a Szovjetunió birtokába ment át, mint volt német érdekeltség és tulajdon. 1952-től lett a magyar államnak átadva. Ezekre az időkre vonatkozóan a munkáslétszám és a termelési adatokon kívül a bányával kapcsolatos adat nem áll rendelkezésre.

1952-53-ban felismerték, hogy az addig meddőnek tartott és kidobott zöldes-barnás csíkos üledékes kőzet mangánt is tartalmaz, amelyet karbonátos mangánércnek neveznek. A karbonátos érc mangántartalma jóval kisebb, mint az oxidos ércé, - 16-18 % - de termelése mégis kifizetődő, mert felhasználásra alkalmas és ebből igen nagy mennyiséget találtak fúrások alkalmával. 1953-ban megnyitották a III-as aknát, 1959-ben a Bocskor-hegyi külszíni fejtést. A fejlődés nagy ütemben haladt előre.

A bányához tartozó épületek 1940-50 es évek

A már említett 40-es évek terveinek folytatására, illetve átdolgozására és továbbfejlesztésére 1957-ben került sor. Még ebben az évben a bánya bekapcsolódott az ajkai iparvidék 35 kilóvoltos bányakör-hálózatába. A laboratóriumot úgy fejlesztik, hogy lehetővé váljon a napi teljes minták elemzése. 1958-ban tovább folyik Csárdahegyen az oxidos érckutatás. Ugyanakkor eladási nehézségek merülnek fel, mert a kohászatban kísérleteznek a mangánszegény nyersvas gyártással. Az I. és II. osztályú oxidos dúsított érc felhalmozódik. Kísérleti export szállítmányokat küldenek külföldre és így próbálnak az ércnek piacot szerezni. Megerősítették az ércelőkészítő mű meddőjének elhelyezésére használt iszapgátat.

1959. A hazai vaskohászat áttért a mangánszegény nyersvas gyártására, ezért a megrendelt mennyiségeket nem vették át. Így a termelés egyharmadát exportra szállították. 15 ezer tonna I. osztályú oxidos dúsított ércet szállított az üzem külföldre - 43 %-os mangántartalommal, 0,22 %-os garantált foszfortartalom mellett, tonnánként 34,7 dollárért az NSZK-ba.

A termelésben komolyabb nehézséget jelentenek az egyre fokozódó vízbetörések, amelynek erőssége általában 3 m3 / perc. A karbonátos érc dúsítási kérdése még mindig megoldatlan. A gazdaságos megoldás keresése érdekében ércmintákat küldtek a Szovjetunióba és NDK-ba. A júliusi nagy esőzések következtében a vállalatot közel 1 millió Ft kár érte. Az ár magával ragadott jelentős mennyiségű exportszállításra felhalmozott ércet, több gépet, berendezést rongált meg, nagy volt a termelésben a kiesés. Az anyagi kár ellensúlyozására helyezték üzembe a Bocskor hegyen a külfejtést.

Az 1960-as években még tovább csökken a hazai vaskohászat mangánigénye. Pl. a karbonátos ércnél 75 ezer tonnáról 40 ezer tonnára. Ez a bánya létére megrendítő hatású volt. 100 főt el kellett bocsátani és több vidéki munkásjáratot megszüntettek. A III-as aknai karbonátos mezőben működő gépesített kamrafejtést is beszüntették, ugyanis gazdaságtalannak bizonyult a kevés termelés miatt. A vízbetörések szintén sok anyagi kárt okoztak a bányában. A lejtaknában kézi csille mozgatás helyett akkumulátoros mozdonyszállítást alkalmaznak. A fontos üzemrészek zavartalan működését kétoldali energiaellátással biztosítják.

Akkumulátoros villanymozdony

Az 1961-es év mangánigénye változatlanul kevés. Exportszállítás NSZK-ba történik. Korszerűsítik a II-es aknát, vízvédelmi riasztó berendezés kiépítéséhez is hozzákezdenek. Központi műhely, anyagraktár építése folyamatban van Az ércdúsító mellett levő régi fürdőépületben ércdúsítási kísérletek végzésére kísérleti laboratóriumot rendeznek be.

A kísérletező csoport tagjai: Fekete Sándor főmérnök, Sever József bányamérnök, Horváth Bertalan vegyészmérnök, Baranyai Ferenc vegyésztechnikus.

Bányászok a 60-as évekből

1962-ben nőtt a karbonátos érc utáni érdeklődés. Az elavult és 1924. óta fel nem újított ércdúsító mű, vagy másképpen mangánmosó rekonstrukciós munkálatait megkezdték, a korszerű berendezéseket tervek alapján a helyi gépműhely szakmunkásai készítették el. A berendezéseket fokozatosan, üzem közben cserélték ki.

A II. osztályú érc továbbdúsítási kísérleteinél a hidrometallurgiai eljárás terén jónak mondható eredményeket értek el. A következő években kísérleti félüzem formájában folytatja a kísérletezést a kísérleti csoport. A központi műhely és raktár építését befejezték.

Igazgatók a bánya működése során

Az 1962. utáni statisztikai adatok még nem kerültek teljes feldolgozásra. A vállalat komoly távlati terveket készített s főleg nagy jelentőséggel bírna, ha a karbonátos érc dúsítási kísérletei, amelyek már külföldi szakmai körökben is ismertek és érdeklődést keltettek, eredményesek lennének. Egyenlőre e kísérletek zavartalanságának és anyagi bázisának megteremtésére 8 és fél millió Ft -ot fordíthat a vállalat.

Felhasznált irodalom: Nagy Viktória dolgozata